Szia,

Megpróbálom röviden összefoglalni, hogy ki vagyok én és miért nyitottam Nektek a sminkiskolámat.

Tizenöt évvel ezelõtt, háromgyerekes háztartásbeli családanyaként úgy éreztem valami hiányzik az életembõl. Mindig csodálattal töltött el egy szép arc látványa, egy mosoly, egy tekintet, egy száj vagy szem környéki mozdulat, így a fakanál mellé felvettem a sminkecsetet is, hogy azzal foglalkozhassak, amire mindig is vágytam és érdekelt: a smink.

Elkezdtem kitanulni a sminkes szakmát és minden ezzel kapcsolatos tanfolyamot elvégeztem, amit csak tudtam. Rengeteg tanulás és gyakorlás vette kezdetét ezután, ugyanis mint tudjuk: „a gyakorlat teszi a mestert”. Szakmai továbbképzéseken, tanfolyamokon, kurzusokon, sminkversenyeken vettem részt hosszú éveken keresztül – amikor csak tudtam sminkeltem. Véleményem szerint meg is lett a hozománya: 2007-ben megnyertem a magyar bajnokságot ezt követõen pedig Münchenben az Európa bajnokságon lettem elsõ helyezett. Eközben már dolgoztam hazai fotósokkal és hazai magazinokkal is. 2010-tõl kezdve, szinte minden évben jelöltek az év sminkesének, két alkalommal pedig el is hozhattam az ezzel járó díjat a Fashion Awards Hungary-n.

Jelenleg az összes jelentõsebb hazai divat és nõi magazinnak dolgozom: Elle, Marie Claire, Glamour, Instyle, Éva magazin, Joy, Cosmopolitan, Nõk lapja. Vezetõ sminkes voltam több tv mûsornak, mint például: X-faktor, Sztárban sztár, Nagy duett, Séfek séfje, 50 milliós játszma. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy élvezhetem számos hazai sztár bizalmát: Liptai Claudia, Tóth Gabi, Tóth Vera, Zséda, Keresztes Ildikó, Ábel Anita, Dobó Kata, Lilu…

Amikor évekkel korábban belekezdtem a sminkelésbe, nem hittem volna, hogy valaha sikerül ilyen sikereket elérni, de a sok munka, kitartás és szorgalom meghozta gyümölcsét. Az utóbbi években rengeteg megkeresést kaptam kezdõ civilektõl és már a szakmában dolgozó sminkesektõl, hogy nem tartok-e tanfolyamokat, továbbképzéseket valahol. Ez adta a lendületet ahhoz, hogy létrehozzam ezt a sminkiskolát.

Ha úgy érzed a sminkeléssel szeretnél foglalkozni, de még teljesen kezdõ vagy, esetleg már a szakmában dolgozol, de úgy gondolod, hogy lenne még mit tanulni, akkor nálam a helyed! A tanfolyamokat úgy alakítottuk ki, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelõbb fejlõdési lehetõséget.

Jelentkezz bátran! Várlak és tanítalak szívesen!

Nézz szét a sminkiskolám tanfolyamai között!

Főtámogatónk & támogatóink

tamogatonk-inglot-450